Fejlődés

Fájó végtagokkal ébredtem a tegnapi munka miatt, de azt hiszem, ez jó, máris érzem, hogy erősebb lettem. Ha erősebbek az izmaim, könnyebben le tudom győzni Vercelt, amikor arra kerül a sor. Mikor ezt elmondtam Verikának, nagyon lelkes volt, azt mondta, bármikor mehetek hozzájuk segíteni az adathalászatban. Ma viszont ő látogatott meg engem, hogy gyakoroljuk a verekedést. Azt hiszem, egész jól ment, egyszer már majdnem eltaláltam, mielőtt kiütött volna. Úgy érzem, van remény arra, hogy egyszer majd meg tudjam védeni magamat, és ezt a legjobb barátomnak köszönhetem. 

A hírfolyam partján

A mai nap - szerencsére - eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Verika meghívott magukhoz délutánra. Egymás mellett ültünk a buszon, és ezúttal én is a hírfolyam partján szálltam le. Elég sok időt vett igénybe, mire Verika bemutatott a szüleinek és mind a nyolcszázhuszonhét testvérének. Sajnos nem tudtam mindegyikük nevét megjegyezni, pedig nagyon erősen koncentráltam. Verika szülei kicsi furcsán viselkedtek velem, ugyanis mikor a gyerekek elindultak dolgozni, engem is utánuk küldtek. Verika azt mondta, annyi gyerekük van, hogy már maguk sem ismerik fel őket,  eggyel több igazán nem számít, szóval most már én is a családjuk tagja vagyok. Az adathalászat, mint kiderült, nem könnyű munka, mire este hazaértem, a karjaim úgy remegtek, mint a kocsonya. De nem bánom, mert nagyon jól éreztem magam! 

A vírusirtó

Ma reggel minden könnyebb volt: felkelni, elindulni a rémes iskolába, elsőként felelni mindenből - mert tudtam, hogy most már nem vagyok egyedül. Mióta Verika mellé ültem, senki nem mer gúnyolni, emiatt valahogy sokkal magabiztosabbnak éreztem magamat. Az elméleti tárgyak egész jól mentek ma, a gyakorlatiakból éppen csak átmentem. Sajnos összetűzésbe kerültem egy vírusirtóval, akivel mindenki könnyedén elbánt, csak engem nevezett szerencsétlennek. Ennek megint az lett a vége, hogy gúnyolódni kezdtek velem. Verika azzal próbált vigasztalni, hogy mikor átjött hozzánk, verekedni tanított. 

Nem is olyan rossz

Na jó, mégis csak elmentem ma az iskolába, a szüleim könnyen meggyőztek. Elmondták, hogy minden kezdet nehéz, és biztosan minden sokkal jobb lesz a második napon - én pedig elhittem, hiszen soha nem hazudtak nekem. És tudjátok mit? Nagyon jó döntés volt! Persze, nem indult valami fényesen ez a nap, mivel minden órán én feleltem - első vagyok a névsorban, ugye...-, a gyakorlati tárgyakról pedig kiderült, hogy abszolút nem mennek. A szünetek is rémesek voltak, bár a legtöbb kötekedőt leráztam, Vercelt nem tudtam. Sarokba szorított, a jeges földre lökött és nem engedett felkelni, mindenki nevetett rajtam.
Aztán hirtelen megjelent egy vírus, aki fél kézzel kiütötte Vercelt. Hamar kiderült az is, hogy lány - bár ez eléggé meglepett -, nem beszél valami sokat, de egészen jófej, és Verikának hívják. Hálából írtam róla egy verset, bár nem lett tökéletes. Hazafelé együtt ültünk a buszon - végre lett egy barátom! 

Rémes első napom

Ma volt az első napom az iskolában, eleinte nagyon lelkes voltam. Sajnos nem tudtam sokáig jól érezni magam, mert a szünetben mind a kilencezer-kilencszázkilencvenkilenc osztálytársam gúnyolni és lökdösni kezdett. Azt mondták, furcsa vagyok (csak nem vették észre a kavargást?), és nincs is rendes nevem, mert minden valamirevaló vírusnak a vitéz kezdőbetűvel kezdődik a neve. Igaz, hogy én csak egy lábjegyzetes vírus vagyok, a nevem sem túl dicsőséges - Cirrusnak hívnak ugyanis -, mégis bántott, hogy senki nem barátkozik velem. Ráadásul Virtória néni is minden órán engem szólított fel, mert én vagyok az első a névsorban - a többiek meg jót nevettek rajtam. Azt hiszem, ez volt életem legrosszabb napja, holnap már nem is fogok iskolába menni. 

Beköszönő

Kedves olvasó!

Kemendy Júlia vagyok, a Széchenyi István Egyetem végzős, tanító szakos hallgatója. Szakdolgozatomban kortárs gyermekregények feldolgozási lehetőségeivel foglalkozom, ez a blog pedig részét képezi a dolgozatomnak. Azért hoztam létre, hogy szemléltessem vele az egyik, általam kidolgozott feladatot, amelyet Ecsédi Orsolya Cirrus a tűzfalon című könyvéhez terveztem. 

A gyerekek feladata az lenne, hogy létrehozzanak egy hat (5 + egy bemutatkozás) bejegyzésből álló blogot, amelyben Cirrus szemszögéből leírják első tanhetének élményeit - beleélve magukat a kirekesztettség érzésébe, átélve az új barátság születésének élményét és elképzelve egy számítógépes vírus napjait. A bejegyzéseknek egységes képet kell mutatniuk, tehát mindegyiknek ugyanolyan betűtípussal, színnel és mérettel kell készülnie. Mind a hat bejegyzésnek másik napon kell megjelennie, minimum hat összetett mondatból kell állnia. 

Ezt a feladatot most én fogom elvégezni, a feladatot illusztrálandó. 

Kellemes időtöltést kívánok!